Fanfic fordítás: Bitter Cold - 10. fejezet


Megérkezett a Bitter Cold 10. fejezete is. A mai rész egy kicsit unalmasabb, mint úgy a többség, viszont ebben is történnek fontos dolgok. Nyugalom, már nem kell sokat várni valami áttörésre a két főszereplő kapcsolatában.

Jó olvasást, és továbbra is várom a véleményeteket.

Az eredeti történet ITT olvasható!  A fordítás az író, mugglesarah engedélyével történik!



10. fejezet - Algebra



Tris ragaszkodik hozzá, hogy rögtön a beszélgetésük után távozzon. Tobias megkéri, hogy legalább addig maradjon, amíg kimossa a ruháit. Visszautasítja.

Az ajtóból nézi, ahogy összeszedi a ruháit, amiket a sarokban halmozott fel. Kihúzza a cipőit az ágy alól, és felveszi a szatyor gyógyszert a földről, majd leteszi az ágy sarkára. Tobias csak áll ott, nem tudva, mire is számítson, mi fog történni. Tris pillantása találkozik az övével, ahogy az ajtóhoz sétál, és finoman becsukja előtte, kint hagyva ácsorogni őt a túloldalon. Tobias felsóhajt, és elsétál, hiszen tudja, hogy csak leveti a tőle kapott ruhákat, és felveszi azokat, amikben idejött.

Tris a bejáratnál áll, épp a gondosan elhelyezett cipői mellett, és jóindulatúan mosolyog rá. Mekkora hülyeség, hogy úgy érzi, mintha szakítottak volna. Valószínűleg kicsit hasonló dolog történt. Láthatóan valami olyasmit lát benne a lány, ami nem tetszik neki.

- Köszönöm - mondja ismét. - Igazán hálás vagyok mindenért.

Tobias visszamosolyog rá.

- Semmiség, Tris.

Aztán elnyúl mellette, és szélesre tárja az ajtót, megadva neki a lehetőséget a menekülésre. Tris még egyszer bólint felé, mielőtt megfordulna, és kisétálna az ajtón.

- Hé, várj! - szól utána, mikor még csak két méterre van tőle.

- Igen? - kérdezi tőle felvont szemöldökkel.

- Csak... ha bármikor is szükséged lenne valamire, visszajöhetsz ide, ugye tudod?

Az istenért, mi a fenét csinál? Már az is épp elég rosszul sült el, hogy idehozta. Amennyire tudja, bármikor megjelenhet itt, mikor ő dolgozik, kirabolhatja, vagy drogot főzhet a tűzhelyén, esetleg meghívhatja magával a hajléktalan haverjait. De mégis újra meghívta őt. Zavarbaejtő, igazán, egy szomorú, kétségbeesett meghívás.

- Ha csak szükséged van egy helyre, ahol meghúzódhatsz, vagy hogy egyél valamit, ne idegenkedj.

Úgy tűnik, hogy Tris azonnal kész elutasítani az ajánlatát. Kinyitja a száját, de ledermed, mielőtt bármit is szólna.

- Ez nagyon kedves tőled - mondja neki.

Tobias akaratlanul is arra a dermesztő hideg éjszakára gondol, mikor úgy döntött, leveszi a kabátját, hogy valami jót cselekedjen. Ez az egyetlen oka, hogy most így tesz?

- És figyelj - szólal meg Tris, visszafordulva felé. - Te se idegenkedj túlzottan. Még mindig jól tud esni egy kávé.

Erre Tobias elmosolyodik, és le kell küzdeni a késztetést, hogy megölelje. Tobias még csak nem is emlékszik, mikor ölelt meg utoljára valaki.

- Vigyázz magadra - mondja a lánynak, aki felé mosolyog még egyszer, mielőtt sarkon fordulna, és a lifthez sétálna. Tobias becsukja az ajtót, és arrébb rúgja azokat az átkozottan tökéletesen álló cipőket. Miért foglalkozik még mindig annyira a megjelenéssel?

Talán Tobiasnak kicsivel több részletet kellene megosztania az apjával. Korábban nem jött rá, hogy mennyire nehéz létrehozni egy projektet, mikor szinte mindenki ellene van. Mikor tudjuk, hogy nem értenek egyet a terveinkkel, vagy aggódunk amiatt, hogy az arcunkba hízelegnek, de titkon utálják az egészet. Az egész olyan, mintha megint középiskolás lenne.

Tobias sosem volt az a vezető típus, így ez a felállás, hogy ennyi ember legyen a keze alatt olyasmi kapcsán, aminek teljesen ellene vannak, egy kissé megterhelő a számára. Eszébe jut, hogy az apja is hasonló dolgokkal foglalkozik. Tobias felkelhetett reggelente, hogy iskolába menjen, és nem tudott odaülni az asztalhoz, amíg megette a reggeli gabonapelyhét, mert az apja papírjai mindenfelé ott voltak. Idézni tudta a statisztikákat, és Tobiast arra használta, hogy meghallgassa őket. Az apja tudta, hogyan irányítson egy egész csapat embert, most pedig már egy egész irodát vezet.

Tobias nem biztos benne, hogy ő rendelkezik olyan vezetési képességgel, hogy csupán tizenöt embert koordináljon, akikre a projekthez szükség van. Kétségkívül vannak néhányan, akik túlzottan érdeklődőek hétfő reggelhez képest. Főleg Christina.

- Mr. Eaton! - hallja, ahogy kiabálj, neki pedig el kell gondolkoznia. Általában, ha az emberek Mr. Eatont kiáltanak, nem az ő figyelmét akarják felkelteni. De aztán megérzi a kezét a karján, és meglepetten fordul hátra. - Elnézést, uram - mondja mosolyogva, mintha nem is tudná, miért szabadkozik. - Csak beszélni szerettem volna önnel, hogy kissé jobban megszervezzük ezt a dolgot.

- Ó, persze - mondja Tobias egy vállrándítással. - Lehet lesz egy értekezletünk később a héten.

Christina a szemét forgatja, és alig észrevehetően megrázza a fejét.

- Igen, az értekezletek jók meg minden, de nem gondolja, hogy nekünk kettőnknek le kéne ülünk, és megbeszélni a stratégiát, kitalálni, pontosan mi is a dolgunk, és hova kell eljutnunk?

- Uh - mondja. - Azt hiszem.

Most akkor háborúra készülnek, vagy a hajléktalanoknak akarnak élelmet juttatni? Tényleg szükségük van egy stratégiára, és egy térképre a rászoruló térségekről meg hasonlók?

Christina ismét szélesen elmosolyodik, és int neki, hogy kövesse, ahogy megfordul, hogy elsétáljon.

- Akkor jöjjön, kezdhetjük az irodámban is.

Az egész különös, hogy ez a nő az irodájához vezeti őt, aminek még csak a létezéséről sem tudott eddig. Egy része szinte biztos volt benne, hogy belépve egy olyan hatalmas térképet fog látni, mint a Trónok Harcában, amin kis agyag darabkák jelzik a seregeket. Szerencsére az irodában inkább papírok hevernek szanaszét, és fahéjas alma illat terjeng.

Kevés hely jut Christinának. Az asztal elfoglalja a legtöbb teret, így aztán oldalazva kell bepréselnie magát, hogy leüljön. Valamilyen oknál fogva elhozta a saját lámpáját a munkahelyére, a fénycsövek pedig le vannak kapcsolva. Összességében annak ellenére, mennyire zsúfolt és rumlis a hely, Tobias meglepően megnyugtatónak találja.

- Kérem, üljön le - mondja neki Christina, ahogy leül a saját székére, és nekiáll átnézni a papírkupacot, amíg betölt a számítógép. - Valamint kérem, ne mondja el az apjának, milyen zűrzavar van itt. Egyszer hagytam ott egy csészét az emeleti pihenőben, és azt gondoltam, agyvérzést kap miatta. Olyan rendezett és takaros típusnak tűnik, ha engem kérdez.

- Rendezett és takaros egy módja, ahogy jellemezni lehet őt - feleli Tobias egy csepp humor nélkül. A tegnap reggeli cipőrugdaló számát követően csak egy órát bírt ki, hogy ne tegye vissza a helyére őket. Milyen egy idegesítő szokást örökölt. - De ne aggódjon, nem szólok egy szót sem.

Továbbra is a papírok között keresgél, mikor Christina válaszol.

- Köszönöm - mondja, és összehúzza a szemöldökét. - Elnézést, tudom, hogy itt van valahol.

Tobias csak elhessegeti a bocsánatkérést. Őszintén szólva szinte féltékeny rá, hogy egy ilyen kis szűkös irodája van a sarokban, eldugva mindentől.Tetszik neki, hogy nincsenek ablakok, amelyek mutatnák lent az utcán rohanó kis embereket, és senki nem ajánl fel neki egy italt abban a pillanatban, hogy kilép a liftből ezen a szinten. Még az illat sem zavarja.

- Mióta dolgozik itt? - kérdezi, felvéve az egyik csecsebecsét az asztalról, és megforgatja a kezében. Amilyen zűrzavar van az asztalán, Tobias elgondolkodik, hogy egyáltalán tudja-e, hogy az ott van.

Christina rámered, így aztán óvatosan visszateszi az apróságot az asztalra.

- Én? Egy újságírói gyakornoki programmal vagyok itt.

- Szóval újságíró?

Christina csak megvonja a vállát.

- Olyasmi, kivéve, hogy még nem igazán. Az emberi jogokról való írás a szakom, ezért is kötöttem ki ennél a jótékonysági projektnél.

Tobiasnak beleszédült a feje. Ez az egész iskolai cucc elég bonyolultnak hangzik.

- De nem kéne, hogy legyen egy főnöke, ha még csak diák?

Christina erre felnevet.

- Gondolom, de mondjuk azt, hogy az apja nem túl nagy figyelmet fordít ezekre a jótékonysági eseményekre, és inkább minimálbért fizet nekem, és megadja a szükséges egyetemi pontokat, minthogy egy szociális munkást fizessen meg, vagy valakit, aki ezt az egészet vezetné.

Bólint, mint mikor tudja az ember, hogy miről van szó. Általában ez Tobias oltalma az ilyen helyzetekben. Nem mintha ostoba lenne, vagy nem érdekelné, de nem hajlamos arra, hogy túl sokat kérdezzen.

- Nos, legalább jó sok tapasztalatot szerez, igaz?

- Pontosan - válaszolja vigyorogva. - Aha! - Christina diadalmasan a levegőbe emel egy mappát. - Kezdhetjük?

Csupán két és fél óra tervezgetésbe kerül, bevackolva a meleg irodában, mikor Tobias rájön, hogy mekkora erőfeszítésre van szükség egy ilyen esemény megszervezéséhez. Kissé zavarosan áll össze a kép a sajtó bevonásáról, és hogyan döntsenek a területekről, valamint a legkönnyebben kiosztható dolgokról, vagy hogy hogyan szerezzenek elég embert, akik segítenek, mikor csak két embert érdekel a dolog, ők pedig abban a szobában ülnek.

Christina sebesen dolgozik. Kérdezhet bármit is Tobiastól, meg is találja abban a mondatban a választ. Elindul egy gondolaton, és olyan messzire eljut vele, hogy Tobiasnak esélye sincs követni. Szinte megbabonázza az egész. A mód, ahogyan gondolkodik, és mindent hangosan kidolgoz. Egy nagyon okos gyerekre emlékezteti algebra óráról. Akik csak egy pár betűvel és számmal indulnak, de aztán már meg tudják mondani a mínusz hat átlagos szórását. Mindig is irigyelte azokat a kölyköket.

Volt, hogy azon gondolkodott, mi lenne ha egy másik világban más valaki lenne. Ha egy matematikus fia volna, akkor ő is egyike lenne azoknak a gyerekeknek, akik mindenre tudják a választ algebra órán? Ha az édesanyja hegedűművész lett volna, akkor ő világhíres zeneszerző lenne? Vagy ha mindkét szülője drogdíler lenne, akkor most ő is az utcán élne? A természet és a neveltetés összehasonlítása olyasmi, amit sok tudós megkérdőjelez, de Tobias úgy érzi, mindig is tudta a választ. Ahogy nevelték, vagyis ennek a hiánya tett őt pontosan azzá, aki ma. Legalábbis ezt gondolja.

Talán épp ezért irigykedik az olyan emberekre, mint Christina meg a matekos gyerekek. Egy lélegzetre meg tudnak oldani egy problémát. Ő csak még több rohadt kérdést tudna feltenni.

Őszintén, Tobias eléggé kimerült az egész megpróbáltatástól, és a nap végén nem akar mást, csak hazamenni, és kidőlni. Így aztán mikor este Christina a liftben találja őt, és meghívja, hogy menjenek el egy kocsmába, erős a kísértés, hogy nemet mondjon. Különösen ha figyelembe veszi, hogy mi történt legutóbb.

- Gyerünk - mondja Christian. - Jó buli lesz, ígérem. A fiúm is jött volna, csak visszautasított valami béna, vészhelyzeti könyvklub miatt, vagy mi.

Nos, ha azt mondja, hogy van barátja, legalább Tobias így tudja, hogy nem randira hívta.

- Vészhelyzeti könyvklub? - kérdezi Tobias hitetlenkedve.

- Nem igazán, de valami olyasmi. Csak szeretnék egypár tequilát, és egy estét távol ettől a pokoltól.

- Tudja, hogy hétfő van? - teszi fel a kérdés meglepődve, hogy Christinát ilyen mohónak találja. Hogy van az embereknek ennyi energiájuk erre a hét elején? Ő még hétvégén is ritkán veszi rá magát. Christina válaszul csak bólint, mintha hülyének nézné.

- Rendben, miért is ne? - mondja Tobias, mert úgysincs jobb programja.

Christinával odáig sétálnak, mert főiskolás diáknak lenne annyit tesz, hogy nincs kocsija, ahogy azt magyarázza neki, útközben a projektjükről beszélnek, és megkérdezi Tobiastól, hogy honnan jött az ötlet. Hazudik.

Mikor odaérnek, Tobias egy sörrel indít, de hamar rátér az erősebb italokra, ahogy Christina tovább beszél azokról az átkozott hajléktalanokról, és hogy milyen nagylelkű tőle, hogy felvetette ezt a kedves ötletet.

- Beszélhetnénk valami másról? - kérdezi végül a harmadik ital után.

- Ó, bocs - feleli Christina lenyelve még egy felest. - Néha elfelejtem, hogy ez a téma nem annyira lenyűgöző másoknak, mint nekem. Valószínűleg fárasztó pár év után.

Tobias megdöbben ettől.

- Szerinted hány éves vagyok? - Tudja, hogy sértődöttnek hangzik, de nem tehet róla.

- Nem tudom. - Tobias ránéz, így tudatva vele, hogy nem fogad el egy ilyen választ. - Huszonöt-harinc között?

- Mi... Viccelsz, ugye? - Az arckifejezése szerint nem viccel. - Csak húsz vagyok!

Christina a szájához emeli túlzott döbbenetében.

- Kizárt, hiszen töményet iszol egy bárban az isten szerelmére!

- Ja - rántja meg a vállát. - Tudják, hogy bőven adok borravalót. . Christina lassan csak a fejét rázza, mintha lekapcsolták volna a fényeket, ez pedig felfedte volna az igazságot a számára. - Tényleg ennyire idősnek nézek ki?

Ismét csak vállat von.

- Nem igazán az, ahogy kinézel. Mármint a húsz évesek és a huszonhét évesek annyival máshogy festenek?

- Jézusom, huszonhét... - motyogja két lélegzet között. Ezért innia kell még.

- Inkább arról van szó, hogyan viselkedsz, azt hiszem.

Ezen Tobiasnak el kell gondolkodnia. Mi miatt gondolják az emberek valakiről, hogy idősebb, mint valójában? Az őszülő hajon és a járókereten kívül...

- Sokat panaszkodom a látásomra, vagy mi?

Christina felnevet, olyan nevetéssel, amit csak az alkohol hozhat elő.

- Nem, inkább... Tudod. - Tobias felemeli a szemöldökét, így jelezve, hogy nem tudja. - Olyan... morci vagy.

- Ez meg mi a francot jelent? - De aztán érzi, ahogy az alkohol felpezseg a szervezetében, és akaratlanul is felnevet egy kissé. Morci, ki a fene használja egyáltalán ezt a szót? A fránya újságírók ezek szerint.

- Csak morogsz és morogsz... Oké, nézd, mikor sétálsz... - Christina feláll, megáll előtte, és ellazítja a vállait. - Begörbíted a vállaidat, és mindig olyan dühös a képed, mintha túl sokáig néznének rá.

Így figyelve Christinát, Tobias nem tagadhatja, hogy a testtartása halványan ismerős,

- Rohadt jó, mindenkinek az a vágya, hogy azt mondják neki, úgy néz ki, mint egy szemétláda.

Christina felnevet.

- Nos, a jó hír, hogy az emberek még mindig jobban szeretnek, mint az apádat. Legalábbis ezelőtt a projekt előtt így volt. - Pár pillanattal később az arcán megjelenik a megértés, hogy mit is mondott. - Istenem, ne mondd el neki. hogy ezt mondtam. Kérlek.

Egy kézmozdulattal elhallgattatja.

- Bízz bennem, semmi nem jut a fülébe, amit mondasz.

- Nem lehet valami vidám apa-fia kapcsolat a tiétek - mondja úgy, mintha már biztos volna benne.

- Mégis mit gondolsz? - Christina szeme felcsillan, ahogy a gyanúja megerősítést nyer. - Ne írj erről valami cikket. - Mutat rá részegen Christina arcára figyelmeztetően, de az csak félreüti őket.

- Senki sem akar olvasni egy fafej üzletvezetőnek és fiának a kapcsolatáról. Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, Eaton, de nem vagy ennyire különleges.

- Mondj valami olyat, amit még nem tudok. - Christina kedvesen rámosolyog, mialatt Tobias ledönt még egy italt.

Hazafelé tartó úton két irányba mehetne. Azzal győzködi magát, hogy a lány úgy sem lesz ott, úgyhogy mi baj lehet abból, hogy arra megy el. Valamint békén kéne hagynia, legalább pár napig.

Úgy érzi magát, mint egy kölyökkutya, akit elütött egy taxi, csak mert a gazdáját akarta követni hazáig. A legrosszabb az egészben, hogy továbbra is ilyen kedves dolgokat akar tenni, és jó ember akar lenni, mégsem tudja egy másik hajléktalan sem rávenni őt, hogy hazavigye, és levest adjon neki.

Ez Tris saját vonzereje volt. ami hatott rá. De van valami más is benne, ami ráveszi Tobiast, hogy visszamenjen oda. A magabiztossága vagy a humorézéke. És az látva, hogy Tobias barátainak köre jelenleg negatív számként szerepel, így aztán nem valami válogatós.

Akármi is teszi, a magány mindig megtalálja őt.

És Tris amúgy sincs ott ma este.






4 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon jó volt :D Nekem tetszett és szerintem nem volt unalmas :) Szinte láttam Christinát ahogy leutánozza Tobias járását :'D És hova a csudába tűnt Tris O-o ?! Mindenesetre nagyon várom a következő részt :3 Nem győzöm megköszönni hogy fordítod ezt a fantasztikus fanfic-et <4 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, ennek örülök. Fontos Christina és Tobias barátsága. Tris pedig nem tűnik el olyan sokáig. Igazán szívesen csinálom, pont azért, mert talán ez a legkiforrottabb sztori, amivel találkoztam, és nagyon boldog vagyok, hogy ti is megszerethetitek. :3

      Törlés
  2. Nagyon jó ez a fejezet, és szerintem sem unalmas.:) Köszi a fordítást, főleg, mert kb. 15-ször álltam neki angolul elolvasni ezt a részt, de nem értem a végére. Az eredeti valahogy rémesebbnek tűnt, talán a nyelvezete miatt. Köszi mégegyszer, és nagyon várom a következő részt. Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet nekem is az angol miatt nem tetszik annyira ez a fejezet. A következővel megszenvedek majd, de megoldom ;) Puszi ^^

      Törlés