Fanfic fordítás: Feltámadás - 11. fejezet



FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!


Meghoztuk a Feltámadás 11. fejezetét. A mai rész is izgalmakkal teli fejezet lesz, biztosan nem fogtok csalódni. Háttérzenének ajánlom a Road - Nem kell más c. számát, utána pedig talán Ellie Gouldingtól a Burnt. ;)
Köszönjük Mártinak a fordítást! Továbbra is örülünk minden véleménynek.
Jó olvasást hozzá!

Az eredeti történetet Itt találjátok!



Az előző rész tartalmából:
Tris és Tobias Johannánál járnak. Kiderül, hogy Christina és Matthew Davidnek dolgoznak. Tris megint csak hülyeséget akar csinálni, Tobias győzködi, hogy nem kéne. Aztán Négyes megfenyegeti Christinát.


11. fejezet



TOBIAS



A nap további része homályban telik, semmire sem tudok koncentrálni, amit csinálnom kéne.

A megbeszélés Johanna irodájában mindent megváltoztatott.

Szeretem Trist, mindig is szerettem, de Carának igaza volt.

Tris veszélyes. Veszélyes őt szeretni amiatt, amilyen személyiség is ő. Olyan dolgokért harcolna, amik kicsúsznak az irányítása alól, amíg szó szerint megölik, és én annyira félek, hogy elveszítem, hogy nem tudok gondolkodni. 

Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy az a célja az életben, hogy feláldozza magát. Nem lehet, hogy csak azért kaptam vissza, hogy egy zsarnok újra elvegye, holott egyszer már nagy árat fizetett.

Nem engedem, hogy újra megtörténjen. 

Johanna átküldi nekem a napi megbízatásokat, és Trist magammal viszem.

Nem akarom magára hagyni egy másodpercre sem.

A dolgok olyan… bizonytalanok.

Nem tudom, mit gondol, és mindig is ez volt a legijesztőbb vele kapcsolatban.

Úgy érzem, nagyon messze van, mintha valaminek a szélén állna, és ha csak pislogok vagy elfordulok egy pillanatra, eltűnik.

Ha valami történik vele, nem élem túl.

Tudom.

Az autóút hazafelé csendes. A hangulat hihetetlen módon megváltozott köztünk az utóbbi néhány órában.

Amikor végül megszólal, olyat kérdez, amire nem számítok.

- Miért nem fogadtad el Johanna ajánlatát? Amikor először megkért, hogy dolgozz vele.

Már elfelejtettem, hogy beszéltem neki erről. Olyan távolinak tűnik. 

Vállat vonok.

- Nem tudom. Én… én nem akartam túlságosan beleavatkozni, gondolom. Nem vagyok vezető.

Rosszalló tekintettel néz rám egy pillanatig.

- Nem tudom, miért hiszed ezt.

- Mit miért gondolok?

- Hogy nem vagy vezető. Az emberek hallgatnak rád. Könnyen követnének. – Megrázza a fejét, mielőtt folytatná. - Én csak egy lázadó vagyok, de te… - elhallgat. – Te egy vezető vagy.

Eltart egy ideig, míg felfogom a szavait. Lehet, hogy igaza van a vezetőséggel kapcsolatban, de nem hiszek a hatalomban. A hatalom bukáshoz vezet, csak nézzük meg Davidet, vagy az apámat. Lehet, hogy igaza van a vezetői képességeimmel kapcsolatban, de nem jól látja saját magát. 

- Te nem csak egy lázadó vagy – mondom csendesen. – Sokkal többet érsz, mint gondolod.

Csendben van egy pillanatig, aztán folytatja:

- Tényleg? Többet érek? Mire vagyok jó?

Nem tetszik a hangja. Mintha fogalma sem lenne, miért van itt.

Felé fordulok picit.

- … Nekem.

A szavak kibuknak belőlem, mielőtt meggondolhatnám. A hangom alig hallható.

Rám tekint, de nem szól semmit.

- Nekem. Nekem vagy jó. Szükségem van rád, Tris. Te vagy a támaszom és a mindenem. A részem vagy. Én… - Nem találom a megfelelő szavakat. Abbahagyom, és erősen markolom a kormányt. – Kérlek, ne akard, hogy megpróbáljak nélküled élni, mert nem tudok.

- Nem akarok csalódást okozni neked… - sóhajtja. – Hat évig hiányoltál, rólam álmodtál, akartál engem, és most, hogy itt vagyok, nem foglalkozok azzal, hogy mire van szükséged… vagy mit akarsz… vagy… 

Lehúzódok az út szélére. Nem tudom lefolytatni ezt a beszélgetést, és vezetni egyszerre. Kikapcsolom a biztonsági övemet, és felé fordulok.

Megfogom a kezét, hüvelykujjammal kis köröket rajzolok a kézfejére. Egy darabig nem mondok semmit, mert azt akarom, hogy csak érezze az érintésemet. Azt akarom, hogy csak legyünk itt ebben a pillanatban, ő és én. Együtt. Én tudom, hogy így kell lennie, de neki is rá kell jönnie. 

- Egymillió év alatt sem tudnál csalódást okozni nekem, Tris. Mi… - megállok, keresem a szavakat. – Szerelmes voltam beléd, mielőtt tudtam volna, mi jelent szerelmesnek lenni. – Kinyújtom a kezem, és megérintem az arcát. – Te annyira a részem vagy, hogy nem tudom, hol végződöm én és hol kezdődsz te… Ez… - Egy hosszú sóhajtás hagyja el az ajkam. – Soha senki nem jelentett nekem annyit, mint te. Csak próbáltam élni az életemet, mert azt mondták, ezt kell tennem, de az nem volt élet nélküled. Nem igazán. Téged választottalak, és újra meg újra téged foglak választani életem végéig. Csak tudnom kell, hogy te is így vagy ezzel. 

Lefelé szegezi a tekintetét, én pedig az álla alá nyúlok, hogy rám nézzen. 

Kicsit megrázza a fejét.

- Nem tudom. Nem tudom, képes vagyok-e rá.

Szavait hallva a szívem kihagy egy ütemet. Behunyom a szemem, és mély levegőt veszek. 

- Nem azért, mert nem szeretlek – mondja gyorsan. - Szeretlek… de most valaminek a közepén vagyunk… érzem a bőrömön… Megint megtörténik, és honnan tudhatnám, hogy túl fogom-e élni? Vagy te?

Megfogom a kezét, és megszorítom.

- Mert nincs más lehetőség, Tris. Légy erős! Kérlek, légy erős értünk!

Elfordul egy másodpercre, aztán bólint.

- Csak bűntudatom van…

- Miért? – Megrázom a fejem.

- Mert elhagytalak! Nem akarom elrontani. Nem akarom újra megtenni, de nem tudom… megígérni, hogy… Nem hagyhatom, hogy emberek haljanak meg miattam, ezt te is tudod.

- Kitalálunk más megoldást, Tris. Bízol bennem?

- Nem ez a lényeg.

Megint megrázom a fejem.

- Nem ezt mondtam. Bízol bennem?

Lassan bólint.

- Kitalálunk más megoldást – ismétlem.

Felnéz rám, és egy kis mosoly jelenik meg az ajkán.

- Tobias, egész szívem a tiéd, és sajnálom, hogy összetörtem a tiédet hat évvel ezelőtt.

Kedves indoklás, de nincs rá szükségem. Most itt van. És semmi más nem érdekel.

- Téged választalak – suttogja. – És újra meg újra téged foglak választani életem végéig. Ígérem.

Sóhajtva hunyom be a szemem egy pillanatra. Annyira megkönnyebbültem, hogy végre bízhatok benne. Végre elhiszem, hogy nem fog elhagyni. Ez olyan jó érzés.

Hozzá hajolok, az ajkaim remegnek, ahogy az övéi is.

Nevetek, mindannak ellenére, ami ma történt, még mindig két rémült gyerek vagyunk, akik nem tudják, jót cselekszenek-e, de bízunk benne. 

Ez minden.

Az ajkára tapasztom az enyémet, és újra feltöltődünk elektromossággal.

Ez, igen ez az, ahogy elképzeltem magunkat együtt.

A világon semmi nem hasonlít ahhoz, mint amikor megcsókolom Trist. Semmi.

Elhúzódik, és minden erőmre szükségem van, hogy ne húzzam vissza.

- Vissza kell mennünk a lakásba…

Olyan közel van hozzám, hogy érzem az illatát. Vanília és virág illata van.

- … Miért? – suttogom bele a nyakába.

- … Volt rá okom... de már nem emlékszem rá… - akadozik a hangja. 

- Tris…

- Igen? – A szó végén elcsuklik a hangja.

Már majdnem egy teljes nap eltelt azóta, hogy kettesben voltunk, mint most. Egyértelműen túl hosszú idő.

Nem válaszolok, csak újra megcsókolom, ő pedig teljesen átadja magát nekem.



TRIS


Figyelem, ahogy Tobias belebújik a pólójába, aztán a kezével megigazítja a haját.

Felnevetek, ő pedig felém fordul.

- Mi van?

Megrázom a fejem, mosolygok.

- Semmi. – Kicsit megvonom a vállam. – Csak még mindig… olyan hihetetlen.

Vigyorog.

- Tudom. Próbálok nem gondolni rá, mert megfájdul a fejem.

- Nekem is – mondom suttogva.

Megrázza a fejét, és elfordítja a slusszkulcsot.

Kinézek az ablakon, ahogy elindulunk hazafelé.

Minden annyira más. Autók vannak, és épületek ott, ahol soha nem láttam eddig. Annyi élet van most itt. Ez hihetetlen.

Csak egy pillanatnak tűnik, míg odaérünk a lakáshoz. Feltekintek az ismerős szögletes ablakra, és a gyomrom összerándul.

Füst… Annyi füstöt látok, hogy sokkot kapok a döbbenettől, de Tobias nem látja, mert a parkolással van elfoglalva.

- Tobias… - suttogom, aztán az ujjammal az ablakra mutatok. – Nézd!

Tobias tekintete követi az ujjamat.

Bámulja az ablakot egy pillanatig,

- … Mi a fene… - Aztán egyszerre rájön, hogy ha füst jön a lakásból, akkor ott tűznek kell lennie. Tűz.

- Cara. – Levegőt vesz, aztán kiugrik a kocsiból, rohamléptekben fut fel a lakáshoz.

Bepánikolok. Tobiasnak fogalma sincs, mibe fut bele. A tűz az tűz, egyedül nem fog bírni vele.

Kiugrok az autóból.

- Tobias! Várj! – Már nagyon messze van tőlem, de rohanok, hogy utolérjem. 

A lakás előtti folyosón érem utol, amit teljesen beborít a füst. Köhögök, térdre ereszkedek, és a padlón mászok.

- Tobias! – Megint köhögök, a kezemet a szám elé teszem, és próbálok lélegezni a füstben.

Már a lakásajtóban van, hallom, ahogy Cara nevét kiabálja, de nem jön válasz.

Kicsit közelebb csúszok és látom, hogy próbálja kinyitni a lakás ajtaját, de az beszorult. Az ajtónak veti magát újra és újra, de az alig mozdul.

- Cara! – kiáltja újra.

Még párszor nekiront az ajtónak, és az végre enged a súlya alatt.

Négykézlábra ereszkedik, felkészülve, hogy bemegy a lángokba.

Mögötte jövök, egyik kezemmel megmarkolom a lábát, a másikkal az arcomat takarom el.

Felém fordul, én pedig elveszem a kezem a szám elől.

- Mit csinálsz? Nem mehetsz be! Nem biztonságos! – könyörgök neki.

- Cara odabent van, be kell mennem! – kiabálja túl a lángok moraját.

Megrázom a fejem.

- Ne! Ez nem tisztességes, ha én nem tehetek semmi vakmerőt, akkor te se menjél be, hogy megöld magad egy tűzben!

Felfogja, amit mondok, tudja, hogy igazam van, aztán felém fordítja kicsit a fejét.

- Tris, szeretném, ha megtennél nekem valamit.

- Oké, bármit – bólintok.

- Szeretném, ha visszaemlékeznél arra, amikor összetörted az üveget. Emlékezz vissza a pillanatra, mit éreztél akkor. Használnod kell azt az energiát, hogy megvédjen a lángoktól a lakásban.

Bámulok rá. Alig tudok visszaemlékezni arra a napra. Nem emlékszem, hogyan törtem össze az üveget. Nem vagyok szuperhős. Nem tudom, hogyan tudom használni azt az utolsó kétségbeesett erőfeszítésként megjelenő erőt, amivel állítólag rendelkezem.

- Nem hiszem, hogy menni fog! Nem tudom, hogy csináltam, Tobias!

- Tris! Próbáld meg! Kérlek! – kérlel.

Ha tényleg képes vagyok arra, amit Matthew mondott, akkor itt a legmegfelelőbb alkalom, hogy kipróbáljam. Behunyom a szemem, és próbálok koncentrálni. 

Be kell jutnom a lakásba.

Be kell jutnom oda.

Annyira koncentrálok erre a mondatra, hogy elkezd fájni a fejem, bár lehet, hogy ez csak a füst miatt van.

Be kell jutnom a lakásba.

Cara meghalhat.

Hirtelen csend lesz. Túl nagy csend.

Lassan kinyitom a szemem, és nem tudom elhinni, amit látok.

A lángok megfagytak, a szó szoros értelmében megfagytak a helyükön. Még mindig érezni a hőt, ami belőlük árad, de nem érnek el minket. 

- Szent ég… - suttogom.

Nem tudom elhinni, hogy ezt én tettem.

- Köszönöm – mondja Tobias, aztán elkezd befelé kúszni a lakásba. – Cara! Itt vagy? – hallom Tobias kiáltását, de nem jön válasz. – Cara! Kérlek, válaszolj! Cara! – Egyre kétségbeesettebb. Jól kell lennie. Tobias soha nem bocsátana meg magának, ha nem így lenne. – Cara! – Ez már megkönnyebbültnek hangzik. Felsóhajtok. Megtalálta. Hála Istennek!

Pár pillanat múlva Tobias kijön, karjában hozza kifelé Carát.

Olyan óvatosan fekteti le a padlóra a folyosón, amennyire tudja. 

Cara eszméletlen, és van egy lilás zúzódás az arcán. Mi a fene történt?

Tobias nézi egy pillanatig, aztán befogja az orrát és a szájába fúj. 

A mellkasára teszi a kezét, és megnyomja egyszer, kétszer, háromszor.

- Gyerünk, Cara – motyogja, aztán kezdi elölről. – Cara, gyerünk, lélegezz!

Ötödik alkalom után Cara köhögni, majd lélegezni kezd. Tobias hátradől a lábára, megkönnyebbülés fut végig rajta.

Cara újra és újra köhög, de legalább lélegzik.

Tobiasra néz aztán rám, tekintete ide-oda cikázik. Láthatóan rémült.

- Mi történt? – kérdezi Tobias halál komolyan.

Cara köhög, aztán próbálja megköszörülni a torkát, de csak annyit ér el, hogy megint köhögni kezd. 

- Christina… - levegő után kapkodva ennyit sikerül kinyögnie. 

Nehezen lélegzik, túl nehezen. Több oxigénre lenne szüksége, mégpedig gyorsan.

- Ki kell vinnünk innen…

A lángok újra fellobbannak, és nem hiszem, hogy tudom újra manipulálni őket.

Tobias úgy néz ki, mint aki mindjárt rosszul lesz.

- Christina? – mondja Carának, figyelmen kívül hagyva, amit mondtam.

Cara bólint, majd újra köhögőrohamot kap.

- Sajnálom, Cara – suttogja, és rögtön tudom, hogy magát hibáztatja, mert azt az üzenetet hagyta Christina rögzítőjén. Miattam.

Cara megpróbál felülni, de szinte azonnal összegörnyed a fájdalomtól.

Csak ekkor veszem észre, hogy vér szivárog át a farmerja anyagán.

- Cara? Megsérültél? – kérdezi Tobias, szemeivel végigpásztázva a testét sebek után kutatva.

Ő a hasára teszi a kezét, és lassan Tobiasra néz.

- Nem. Én… - Szeme tágra nyílik, ahogy Tobiasra néz, és hirtelen pontosan tudom, mit fog mondani, mielőtt még megszólalna. – Terhes vagyok – mondja halkan, aztán elájul.





6 megjegyzés:

  1. Hát Bia igazad volt... ez a rész nagyon odacsapott :O Sokkal jobb volt mint a múltkori rész :) Hát nem tudom ki hogy van vele de én majdnem sírtam mikor Tobias a kocsiba mondta Trisnek hogy nélküle nem tudd élni *-* :') Aztán az a " Rágyújtjuk a házat egy terhes nőre " rész nagyon durva volt O.O Én alapból nem nagyon bírtam Carat de most megsajnáltam :/ És van egy olyan érzésem hogy az a sok füst meg oxigén hiány nem tett jót a kicsinek :/ Christina is elmehet a ... sunyiba. Trist mostantól "Super Trisnek" vagy "Csodanőnek" fogom hívni xd Nemsokára a Marvel elkezdi gyártani a képregényeket meg az akció figurákat xdd Már akkor várom a következő részt mikor még az aznapit se olvastam el :'D Úgyhogy... már izgatottan számolgatok a következő részig :3 Nagyon köszönöm a fordítást <4 ^.^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy ilyen hűségesen olvasol, és írsz mindig véleményt. Én is hasonlóképpen türelmetlenül várom a történeteket, és a véleményeket is. :) A sztori szerintem egyre jobb lesz, izgulhatunk még eleget. És utálhatjuk Christinát, és sajnálhatjuk Carát is eleget xD Az akciófigura pedig nagyon jó ötlet.

      Törlés
    2. Jajj ez a rész nagyon kemény volt. Szegény Cara... Mondjuk én még mindig Tris-Tobias párti vagyok...
      Nem hiszem el, hogy Christina ilyet tenne... Biztosan David parancsolta... Alig várom a következő részt. Köszönöm, hogy újra átélhetem Tobias meg Tris szerelmét ��

      Törlés
    3. Örülök, hogy tetszett. Egyébként én is Tris-Tobias párti vagyok, de sajnálom Carát. Christinát meg inkább ne is említsük. Holnap folyt. köv. Puszi

      Törlés
  2. Kész kínszenvedés olvasnom ezt a történetet. Márti nagyon szépen fordítja, és a sztori is jó, de nekem annyira fáj olvasnom. Én alapjáratban sem bírom Cara-t, de az, hogy összejött Négyessel, az már végleg betett. Aztán meg még terhes is? Oké, SPOILER SPOILER SPOILER VEGYÉTEK KOMOLYAN A SPOILERT!
    Ha jól emlékszem (mert korábban már elolvastam a történetet angolul), akkor Cara most elvetélt. SPOILER VÉGE SPOILER VÉGE SPOILER VÉGE!
    De akkor is. Úgy érzem, hogy az, hogy Ő teherbe esett, az egy rohadt nagy hiba...
    Erről ennyit. Köszönjük a fordítást Márti, igazán jól sikerült, valamint elnézést kérek, ha valakit megsértettem, de ez az én egyéni véleményem, senki ne szívja mellre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az őszinte véleményt, és örülök, hogy a fordításom tetszik. Nagy örömmel csinálom, még ha a történetben vannak is olyan dolgok, amik nekem sem igazán tetszenek. (Cara, Christina, stb.)

      Törlés