Megvan a fanfiction verseny nyertese!

Immáron lezárult a fanfiction verseny, és már nincs más hátra, mint a nyertes kihirdetése. Ebben pedig ti, olvasók voltatok a segítségemre, hiszen az eredményeket csak és kizárólag a szavazatok alakították. Nagyon szoros volt a verseny, viszont ettől függetlenül kialakult a rangsor. 

A nyertes pedig:


2. helyezett: Lumina C. T. - Gyilkos dolgozat
3. helyezett: Liska Dóri - Múltidéző este
4. helyezett: P. Juli - A szökés
5. helyezett: Farkas Erika - Köszönjük, Tris


Gratulálok minden résztvevőnek! Emellett köszönöm mindenkinek a részvételt, hiszen mindenki megérdemel egy nagy tapsot. Valamint azoknak is köszönöm, akik szavaztak, nélkületek nem lett volna érdekes és izgalmas a verseny. Mint mondtam, olyan szoros volt a verseny, hogy az első illetve második helyezett között csupán század pontok döntöttek.
Remélem a későbbiekben is el fogjátok olvasni ezeket a novellákat!


Viszont engedjétek meg, hogy így a verseny végén pár szót szóljak, bár nem szeretném elrontani a hangulatot, de úgy érzem, meg kell osztanom veletek a tapasztalataimat.
Elárulhatom, hogy senkinek a művére nem adtam le a szavazatom, ahogy véleményezni sem véleményeztem. Ennek leginkább az az oka, hogy nekem személy szerint egyik mű sem nyerte el a tetszésemet. Az is igaz, hogy mivel két éve folyamat olvasom a rajongói írásokat, nehéz is a kedvemre valót írni. Ezért is döntöttem úgy, hogy én nem szólok bele a verseny folyamatába, inkább döntsenek az olvasók.
Amit ki kell emelnem, hogy csalódott voltam. Most függetlenül a történettől, egy kérésnek úgy érzem, szinte senki nem tett eleget, aki beküldet az írását. Annyi kérésem voltam, hogy mindenki beküldés előtt nézesse át az irományt egy lektorral, akinek jó a helyesírása. Nos, ez nem igazán következett be. Amivel egy csomó feladatot szakítottatok a nyakamba. Sokat kellett javítanom, hogy úgy érezzem, az oldal színvonalának megfelelő a helyesírás. Nem állítom, hogy tökéletes vagyok e téren, viszont véleményem szerint mindent megteszek, hogy amennyire lehet, korrekt legyen a szövegek helyesírása az oldalon. Mivel a lektorálás elmaradt, nagyon sok időmbe került, mire mindenkinek a munkáját átnéztem. Egy művet sajnos emiatt ki is kellett zárnom, mert képtelenség lett volna a szabadidőmbe kijavítani. Ezután nem is tudom, hogy belevágjak-e hasonló verseny lebonyolításába.
De azt is meg kell jegyeznem, hogy sorrendtől függetlenül minden műben találtam pozitívumot, amire az író építhet a jövőben. Fejlődni van hova, de a stílus, a fogalmazás, az ötletek jók. Annyit tanácsolhatok mindenkinek, amit az egyik kedvenc íróm is tanácsol minden kis írópalántának, hogy olvassatok sokat. Annál jobban semmi nem fejlesztheti jobban az íráskészségeteket.

Köszönöm még egyszer!


1 megjegyzés:

  1. Abszolút egyetértek Veled Bia! Ahogy az egyik értékelésemnél is írtam, vártam valamire, valami jobbra, valami igazán jóra a versenyben!
    Köszönöm újra és újra azt amit Nekünk adsz itt a blogon! Várom nagyon a regényed folytatását. Most, hogy Veronica egy új könyvbe kezdett, hát nem igazán tetszik a témája. Jobbnak láttam volna,ha a Beavatott harmadik részét jobban kidolgozta volna. Nem véletlen, hogy a filmekben is ennyit változtatnak szerintem.
    Mindenkinek Boldog Ünnepet Kívánok!

    VálaszTörlés