Fanfic fordítás: Feltámadás A befejezés - 30. fejezet

FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!

Ez már a folytatás, ha még nem olvastad az elsőt, ITT megteheted!

Meg is érkezett a Feltámadás újabb fejezete! Lassan a végéhez közeledünk ennek a sztorinak is, hiszen ez már a 30. fejezet, de még addig sok-sok minden fog történni. Ahogy ebben a részben is. Lesz benne vidám és szomorú jelenet is, úgyhogy érdemes minden eshetőségre felkészülni.

Köszönjük Mártinak a fordítást! Jó olvasást a fejezethez!

Az eredeti történetet ITT találjátok!
 

30. fejezet

TOBIAS


- Peter, tűnj el. Nem akarsz belekeveredni – mondom, ahogy Peter és Uriah belép a szobába, fegyvert fogva ránk.

- Tudtam… - mondja Peter a fejét rázva, hogy felénk közeledik. – Tudtam, hogy láttad őt, micsoda egy hazug vagy! Nem tudom, hogy lehetsz Marcus Eaton fia.

Behunyom a szemem egy pillanatra, a kezem a fegyverem felé rándul.

- Peter, Marcus nem az, akinek hiszed. Esküszöm. Nem akarod most ezt tenni velem.

- Miért? Mert megvéded őt? – A fegyverrel Tris felé mutat, én pedig elé lépek, olyan gyorsan, ahogy tudok.

- Ez nem róla szól. Hanem Marcusról.

- Nahát, tényleg szánalmas vagy – gúnyolódik. – Alig várom, hogy elmondja Marcusnak, micsoda áruló vagy.

- Uriah, mit csinálsz? – kérdezi Tris mögülem, szemét a barátjára szegezve. Uriah csak értetlenül bámul rá.

Gabe lép elő, a fegyverrel Peter helyett Uriah-ra célozva.

- Még inkább, hol a fenében van a nővérem?

- Gabe! – Tris Gabe karjára teszi a kezét, ő pedig leengedi a fegyvert. – Ő még mindig Uriah. Nem lőheted le. Megtaláljuk Savannah-t. Nyugodj meg!

- Tris, lejárt az időd, örülök, hogy megismertelek – mondja Peter, felé irányítva a fegyvert.

- Peter, ne. Marcus mérges legyen rád? Ő azt akarta, hogy én csináljam, emlékszel? – mondom óvatosan, és óvatosan Tris elé állok. Nem fogja kockáztatni, hogy lelőjön engem, és felmérgesítse Marcust, és tudja, hogy én tudom ezt.

Legalább megvan ez az előnyöm.

Peter vállat von.

- Nem hiszem, hogy olyan mérges lenne, ha rájönne, hogy segíteni próbáltál neki – gúnyolódik. – Most pedig mozgás, nem akarlak téged is lelőni.

Lassan megrázom a fejem.

- Sajnálom, de mi egy csapat vagyunk.

- Mi van benne? Nem is szép – mondja Peter.

Nem válaszolok, mert igazából egyetértek vele, de nem hiszem, hogy megérdemli, hogy ezt tudja.

Uriah felém indul, én pedig megerősítem magam, hogy ártalmatlanná tegyem, ahogy Caleb és Gabe felénk mozdul.

Uriah egyszerűen felemeli a kezét, és először nem történik semmi, de aztán hirtelen mint egy hatalmas cunami, egy szilárd vízfal emelkedik fel, elválasztva Calebet és Gabe-t Petertől, Uriah-tól, Tristől és tőlem.

- Szent ég… - sóhajtja Tris, ahogy nézi Calebet és Gabe-t a vízen keresztül.

- Ne érintsd meg! – kiáltom. – Szerintem ez nem egyszerű víz!

Túl sötét, hogy normális legyen, és ha jól ismerem Marcust, felszerelte Uriah-t néhány extra trükkel.

Nem lennék meglepve, ha sav lenne.

Uriah megragadja a karomat, a másikkal viszont a gyomrába vágok. Próbálom nem túlságosan megsérteni, mert fontos Trisnek, de lehet, hogy nem tudok segíteni. A gyomrost alig érzi, és gyorsan a földre terít, a karomat a hátamhoz szorítva lent tart.

- Tobias! – Tris felém indul, és megmagyarázhatatlan pánik önt el.

- Tris, ne!

De még mielőtt a szavak elhagynák a számat, Peter gyorsan elkapja a karját, és magához húzva a halántékához szorítja a fegyvert.

- Nagyszerű. Most mindannyian egy oldalon vagyunk…

A pisztolyt a halántékához szorítja, én pedig látom a fájdalmat felvillanni a szemében.

- Utolsó szó?

- Igen, ugyanolyan szánalmas vagy, mint voltál – köpi ki.

- Úgy teszek, mintha érdekelne, hogy mit akarsz – morogja Peter.

Látom, ahogy Peter ujja a ravaszra görbül, Tris pedig szorosan behunyja a szemét, várva a lövést.

Valami elpattan bennem.

Nem halhat meg.

Nem hagyhatom, hogy meghaljon.

Így nem.

Nem…

Megint.

Valami bekattan erre a gondolatra.

Újra nem.

Nem halhat meg… újra.

Az egész elindul az agyamban, mint egy vízesés.

Tris.

Az első dolog, ami visszajön, hogy Cara mondja, hogy Tris elment, aztán az dereng, amikor Caleb átadta az utolsó üzenetét.

„Nem akartalak elhagyni.”

Emlékek villódznak az agyamban, én pedig erőtlen vagyok ehhez.

Az arca, amikor a hálóba zuhant a Bátraknál.

Az első alkalom, amikor megcsókoltam.

Az első alkalom, amikor az ágyamban aludt.

Az éjszaka, amikor hazahoztam a laborból.

Az esküvő.

Minden.

Abszolút minden visszatér róla az agyamba kevesebb, mint egy perc alatt.

Felnyomom magam a padlóról, és hátrarántom a fejem.

A tarkóm találkozik Uriah karjával, és ez elég ahhoz, hogy elengedjen.

Óvatosan Trishez és Peterhez sietek, és először kiütöm a fegyvert a kezéből.

Keményen elrántom Trist, aki átcsúszik a szobán.

Most már csak én és Peter vagyunk, pont, ahogy akartam.

Vigyorog rám, a fejét rázva.

- Olyan szánalmas vagy! A tiéd lehetne minden, de eldobod az egészet egy szánalmas kislány miatt, ez szomorú.

Körözünk egymás körül, mindketten próbáljuk megtalálni a legjobb alkalmat a támadásra.

Megrázom a fejem.

- Fogalmad sincs, miről beszélsz. – A tekintetem a pisztolyra esik, amit kiütöttem Peter kezéből.

Tris közelében fekszik a földön.

Távol akarom Petert tartani tőle, amennyire lehetséges.

A fegyver, amivel Trist akartam megölni, még mindig az övemben van.

Peter támadásba lendül, én pedig könnyedén hárítom.

Ezerszer erősebb és gyorsabb vagyok, mint Peter bármikor is.

Ütök egyet, és érzem, ahogy az öklöm találkozik a feje oldalával.

Hátratántorodik, ez ad nekem három másodpercet arra, hogy előhúzzam a fegyvert az övemből, és ráfogjam.

- Tobias, várj…

Nem adok esélyt, hogy befejezze a könyörgést, meghúzom a ravaszt.

A fegyver elsül, és néma csöndet hagy maga mögött, ahogy Peter a padlóra zuhan, és vértócsa keletkezik körülötte.

Állok egy darabig, mélyeket lélegezve.

Hosszú ideje nem lőttem le senkit.

- Tobias?

Lassan Tris felé fordulok, aki a földön ül, tágra nyílt szemekkel néz rám.

- Tris… - suttogom.

Lassan feláll a földről, és két gyors lépéssel átszeli a köztünk levő távolságot.

Megérintem a vállát, a kezem lesiklik a karján.

- Jól vagy?

Aprót bólint.

- Igen. Egy percre, tényleg azt hittem…

- Tudom. Láttam az arcodon.

Az ajkába harap egy pillanatra, a földre pillant, aztán a tekintete találkozik az enyémmel.

Magamhoz húzom, az államat a feje búbján nyugtatom.

- Szeretlek… - suttogom, a testem még mindig remeg attól, amit tettem.

Elhúzódik, rám néz, a tekintete az arcomat kutatja.

- Várj. Emlékszel?

Nem tehetek róla, de elmosolyodok.

- Tris, abszolút mindenre emlékszem veled kapcsolatban.

Körém fonja a karját, az arcát a mellkasomhoz szorítja, és pedig lehajolok, és megcsókolom a feje búbját.

- Nem foglak többé elfelejteni, esküszöm – suttogom a hajába.

Behunyja a szemét, és megkönnyebbülten felsóhajt.

- Már kezdtem aggódni, hogy nem kaplak vissza.

Megérintem az arcát, aztán az ujjaim a hajába simulnak.

- Tris, az irántad való szerelmem a legfényesebb dolog a világon. Mindig visszatér.

Kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, de a szavak soha nem hagyják el az ajkát.

Uriah szinte röpülve érkezik a szoba másik végéből, és neki csapódik.

El is felejtettem, hogy még itt van.

A szoba másik felébe taszítja, üti, ahol éri.

Tris védi magát, amennyire tudja, de Uriah egy gyors-tüzelő gép. Felé indulok, de mielőtt odaérnék, Uriah átröpül a szobán, és nekicsapódik a falnak.

Beletelik egy másodpercbe, mire rájövök, hogy Tris használta a telekinetikus képességét.

Odafutok, és a pólójánál fogva felemelem Uriah-t, a falhoz nyomom, és a torkához nyomva a karomat, ott tartom.

- Uriah, ereszd le a vízfalat.

Küzd a szorításom ellen, de nem mutat hajlandóságot, hogy teljesítse, amit kértem.

- Uriah, ereszd le! Minden rendben, egy csapatban vagyunk, emlékszel? Én is Marcusnak dolgozom.

Uriah a szemembe néz egy pillanatra, megfontolva a szavaimat, aztán a fal amilyen gyorsan megjelent, el is tűnik.

Uriah Calebre és Gabe-re pillant, akik Tris felé indulnak.

- Hé, Uriah. Nézz rám. Rám kell figyelned, rendben?

A szemembe néz megint.

- Mi a neved? – kérdezem.

- Uriah – válaszolja.

Lassan bólintok.

- Jó. Miért vagy itt?

- Hogy jelentsek Marcusnak.

Megrázom a fejem.

- Nem. Próbáld újra. Miért vagy itt? Gondolkodj.

Egy hosszú pillanatig bámul rám, aztán látom, hogy kezd összeállni a kép, de aztán amilyen gyorsan jött, el is múlik.

- Jelentenem kell Marcusnak – ismétli.

- Uriah, összpontosíts – szűröm ki a fogaim között.

Trishez fordulok.

- Mondani kell valamit, ami elég erős ahhoz, hogy kihozza ebből.

Tris figyeli Uriah egy ideig, aztán tesz felé egy kis lépést.

- Uriah, mi történt Savannah-val?

Ahogy kimondja a „Savannah” szót, Uriah válla leesik, és minden küzdeni akarás elszáll belőle.

Pislog egy pár pillanatig, aztán a tekintete megállapodik rajtam.

- Tobias? – kérdezi, a hangja rekedt és érdes.

Leeresztem a karom, és elengedem.

- Jól vagy? – kérdezem, és teszek néhány lépést hátra.

A térdére támaszkodva mélyeket lélegzik, aztán bólint.

- Igen, ez… Nem tudom, mi volt ez. Mit csináltam?

Felnézek a mennyezetre egy pillanatra, és megrázom a fejem.

- Ez Marcus Eaton befolyása volt. Bekapcsol, mint valami kapcsolót, úgyhogy óvatosnak kell lenned. Összpontosítanod kell, és emlékezni, hogy miért vagy itt.

Uriah bólint egy picit, aztán megérintem a vállát.

- Üdvözlünk újra itt.

Elvigyorodik.

- Köszi, Négyes. Téged is.

Mielőtt bármit mondhatnék, érzem, hogy egy test ütődik az enyémnek, és hátratántorodok néhány lépést.

Amikor felnézek, észreveszem, hogy Gabe lökött félre az útból, hogy Uriah-hoz jusson. Felnyomja a falra, és látom, hogy már emeli az öklét, hogy megüsse.

- Hol a fenében van a nővérem!? – üvölti, és pár másodpercembe beletelik, mire el tudom húzni Uriah-tól.

- Nyugodj le, megtaláljuk Savannah-t. Nem fordulhatunk így egymás ellen. Rendben?

Gabe hátrarántja a vállát, lerázva magáról, én pedig Uriah felé fordulok.

- Tudod, hogy hol van Savannah?

Uriah lassan megrázza a fejét.

- Nem. Semmi nyoma… Azt hittem, veletek lesz, srácok. Ti sem láttátok?

Tris reszketegen felsóhajt.

- Mit akar Marcus Savannah-tól?

- Semmit – válaszolom. – Csak játszani akar velünk.

- Meg kell találnunk. Most – mondja Gabe, a hangjában sötét színezettel.

- Uriah – kezdi Tris -, emlékszel valamire, hogy hova vihették őt?

Uriah vár, gondolkodik egy darabig, aztán bólint.

- Igen… igen… valami félelemutazás szobába?

Behunyom a szemem egy pillanatra, megrázom a fejem.

Savannah nem lesz túl jól, ha megtaláljuk, és nem tudom, hogyan mondjam ezt meg Gabe-nek.

- Tudom, hogy hol van – motyogom halkan.

- Nos, akkor mire várunk? Menjünk – mondja Tris, intve nekem, hogy mutassam az utat.

Biccentek, aztán a lépcső felé indulok, a többiek pedig követnek.



GABE


Csak a nővéremre tudok gondolni.

Tudtam, hogy nem szabadott volna magára hagynom, és nem hiszem el, hogy rábíztam másra, hogy vigyázzon rá.

Tobias végigvezet az épületen, én pedig nem jutok Savannah-hoz elég gyorsan.

- Milyen messze van a félelemutazás szoba?

Tobias hátrapillant egy másodpercre.

- Csak néhány emelet, rendben?

Próbál megbékíteni, de semmit nem fog elérni, amíg nem látom a testvéremet.

Tobias és Tris megy elől, Caleb és Uriah közvetlenül mögöttük, és én zárom a sort.

Uriah hátra marad, és mellettem sétál.

- Sajnálom. Fogalmam sincs, mi történt. Ígéretet tettem neked, és tényleg sajnálom, hogy nem tartottam be. Tényleg törődöm vele, és én… én nem tudnék élni, ha ő nincs rendben.

Nem válaszolok.

Nem számít.

Csak látnom kell a testvéremet.

Felmegyünk két lépcsősoron, míg el nem érünk egy sötét emeletet Tobias végigmegy a folyosón, és megáll egy fémajtó előtt.

Felém fordul egy pillanatra.

- Gabe, tudod mi az a félelemutazás szoba?

Megrázom a fejem.

- Ez lényegében egy óriási szimulációs szoba, tudod mi az?

Megrázom a fejem.

Tobias egy kis kijelzőre pillant az ajtó mellett a falon, és megnyom egy gombot.

- Ez a szoba éppen most futtat egy félelemszimulációt, ami azt jelenti…

- Viccelsz? Betették egy óriási szobába, ahol szembesül a félelmeivel? Ez szadista.

Tobias bólint.

- Tudom, de pontosan ezt teszik. Nem lehet túl jó állapotban. Erre fel kell készülnöd.

Félretolom, és a kilincsre teszem a kezem.

A fejem kimerült, tudom, hogy nem tudom használni a képességemet egy ideig, de nem érdekel.

Ki kell hoznom innen Savannah-t.

Tobias tovább nyomkodja a gombokat a képernyőn.

- Mit csinálsz? – kérdezi Tris.

Visszapillant rá.

- Kikapcsolom.

- Mióta van odabent? – kérdezi.

Tobias felsóhajt, aztán egymásra pillantunk.

- Egy órája.

A kilincs a földre esik, én pedig átnyúlok a lyukon, és kinyitom a zárat. Belököm az ajtót, a tekintetem végigpásztázza az egész szobát a nővéremért.

Végül megpillantom a szoba sarkában, a hosszú sötét haja eltakarja az arcát, a karjaival öleli a térdét.

- Savvy… - Odamegyek hozzá, aztán letérdelek előtte. – Savvy? – mondom újra, ő pedig lassan felemeli a fejét, és rám néz.

Könnyáztatta az arca, és amikor rám néz, félelem tükröződik az arcán.

- Ne… Ne… Nem akarom megint. – Eltakarja az arcát a kezével.

- Savvy… Nem… Vége van. Esküszöm. Itt vagyunk, hogy kivigyünk innen. – Megint felnéz, remegő kezeit a térdén nyugtatja.

- Savannah? – szólal meg Tris, hogy átvág a szobán, és letérdel elé. – Szia… Most már minden rendben lesz. Kiviszünk innen, rendben?

- Tris? – mondja, a hangja alig több egy suttogásnál.

Bólint.

- Igen. Tris vagyok.

- Gyerünk, Sav. – Kinyújtom felé a kezem, ő pedig megfogja, hogy talpra segítsem.

Magamhoz húzom, átölelve tartom magam mellett, ahogy végigvezetem a folyosón.

Abban a másodpercben, ahogy kilépünk a szobából, sírni kezd, én pedig nem tudok mást tenni, csak ölelem.

- Savvy, minden rendben. Minden rendben. Shhh… - Lágyan simogatom a hátát, és Uriah-val egymásra pillantunk.

Ez az egész az ő hibája.

Savannah elhúzódik tőlem egy pillanatra, és megrázza a fejét.

- Többször láttalak meghalni, minthogy számolni tudtam volna.

Behunyom a szemem. Tudom, hogy az én halálom az egyik legnagyobb félelme, mert az ő halála az enyém.

- Ó, Sav, minden rendben. Itt vagyok. Nem megyek sehova, rendben?

Bólint egy picit, aztán szipogva néz Uriah-ra.

- Nem tudtam, mi történt veled… - suttogja.

Uriah tesz felé néhány lépést.

- Én sem tudom, hogy mi történt velem, Savannah. Annyira sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni.

Néhány másodpercig próbálja szabályozni a légzését, aztán Uriah-hoz megy, és a dereka köré fonja a karját. Ő is átöleli, a keze Savannah hátán pihen.

Abban a pillanatban rájövök, hogy Savannah-nak már nincs rám annyira szüksége, mint hatéves korában.

Felsóhajtok.

- Ki akarom vinni innen Savannah-t – mondom halkan.

Tris bólint.

- Azt hiszem, ez jó ötlet.

Tobias összevonja a szemöldökét.

- Tényleg?

- Igen. Szerintem csak te és én foglalkozzunk Marcusszal. Szerintem Uriah, Gabe és Savannah menjen vissza a városba Zeke-kel és Shaunával.

Tobias lassan bólint.

- Mit akarsz, én mit csináljak? – kérdezi Caleb. Egész idő alatt csendben volt, és nem lepődnék meg, ha Carán járna az agya.

- Neked különleges feladatom van, Caleb. Azt akarom, hogy gyűjts össze minden információt, amit itt találsz.

Caleb megrázza a fejét.

- Miért?

Megrántja a vállát egy picit.

- … Mert hasznos. Amit Marcus rossz célra akar használni, de szerintem jó kezekben teljesen más lenne.

Lassan bólint.

Tobias a mennyezetre mutat.

- A vezérlőterem éppen fölöttünk van. Ott meg fogod találni a főszámítógépet.

Caleb még egy utolsó pillantást vet a húgára, aztán elindul a folyosón.

- Oké. – Tobias felém fordul. – Egyenesen lementek a lépcsőn, ne álljatok meg semmiért. Komolyan. Menjetek másik úton, ne azon, amelyiken jöttünk.

Megérinti a vállamat.

- Legyetek óvatosak.

Bólintok, aztán mutatom Uriah-nak, hogy segítsen Savannah-nak végigmenni a folyosón, én pedig követem őket.



SAVANNAH


Nem tudom abbahagyni a remegést.

Ahányszor behunyom a szemem, mindig látom.

A pókokat.

A koporsót.

Úgy érzem, a félelmeim vízként töltik ki a tüdőmet, és nem tudok mást tenni, mint elfojtani őket.

Uriah mellkasához szorítom az arcomat, ő pedig közelebb húz magához, ahogy sétálunk végig a folyosón.

Annyira örülök, hogy ő és Gabe is jól van, de alig tudok másra figyelni jelen pillanatban, mint a saját légzésemre.

Végigmegyünk az épületen, és én csak ki akarok jutni, friss levegőt szívni, de a félelmeim hullámokban törnek rám, és nem kapok levegőt.

- Meg kell állnunk – nyögöm ki, aztán térdre esek.

Uriah letérdel mellém.

- Sav, Tobias azt mondta, hogy nem álljunk meg. Gyerünk, meg tudod csinálni.

Erősen megrázom a fejem.

- Nem tudok. Nem érted…

Gabe a másik oldalamra térdel, és felemeli a fejem, hogy ránézzek.

- Te jobb vagy ennél. Ez nem az a Savannah, akit ismerek, szedd össze magad. Odakint összetörhetsz, rendben?

Igaza van.

Most nem tehetem ezt. Túl veszélyes.

Picit bólintok, aztán újra talpra állok, de mielőtt elindulhatnánk, lövés dördül.

Gabe elém ugrik, a földre lök, és eltakar a lehetséges golyók elől, Uriah pedig felugrik, fegyverrel a kezében.

Elfordulok egy kicsit, hogy lássam, honnan érkezett a lövés, és amit látok, attól összeszorul a szívem.

Egy sor felfegyverzett őr közeledik felénk gyorsan.

- A francba – hallom kicsúszni Gabe szájából.

Fel akarok kelni, de Gabe visszanyom.

- Ne. Maradj itt. Vigyázunk rád. – Uriahhoz megy, és előhúzza a saját fegyverét az övéből.

- Túl sokan vannak – mondja Uriah a fejét rázva. – Ketten nem tudjuk feltartóztatni őket.

Gabe ránéz egy pillanatra, aztán vissza az őrökre.

- Ne aggódj. Menni fog.

Uriah megérinti a karját.

- Biztos vagy benne?

Gabe lassan bólint, mielőtt még mondhatnám neki, hogy ne tegye. Az első őr lángba borul. A kiáltásai betöltik a folyosót, és az égett hús szagától felfordul a gyomrom.

- Gabe, légy óvatos! – sikítom.

- Mindig óvatos vagyok! – válaszol, és látom, hogy az összes őr egymás után lángba borul.

- Gabe, az egész épületet porig fogod égetni! – kiáltom.

Megrázza a fejét.

- Nem, ellenőrzés alatt tartom, Savvy, nyugodj meg. – Az őrök botorkálnak és sikoltoznak, nekem pedig be kell fognom a fülemet, mert megőrülök a kiabálásuktól.

A folyosó másik vége felé fordulok, és észreveszem, hogy még több őr érkezik, és függetlenül Gabe képességétől, nem bírunk el mindnyájukkal.

Az egyik őr a folyosó túlsó oldalán megragadja Uriah-t hátulról, én pedig a fegyveremért nyúlok, és észreveszem, hogy a félelemutazás szobában hagytam.

Az őr megragad, én pedig próbálom használni a technikát, amit Uriah tanított, de szörnyű vagyok.

Az őr befogja a számat a kezével, és felemel, végigvonszol a folyosón. Aztán látom, hogy az egyik lángoló őr Gabe-nek tántorodik.

A sikoltás a torkomon ragad, mert a kéz még mindig takarja a számat.

Ne.

Ez nem történik meg.

Ez nem történhet meg.

Az őr gyomrába vágom a könyököm, ő pedig elkapja a kezét a számról.

- Gabe!

De túl késő.

Gabe-t elnyelik a lángok, és sikoltozik.

Soha nem hallottam még így sikoltozni.

- Gabe!

Olyan keményen küzdök a fogva tartóm ellen, hogy nekem is fáj, de el kell érnem Gabe-t.

- Gabe! – A kiáltásai kezdenek elhalni, én pedig figyelem, ahogy a többi lángoló őr a földre esik, és a szőnyeg lángra kap.

Nemcsak Gabe van bajban, hanem Uriah és én is, ha nem tudjuk eloltani a tüzet.

- Uriah! – kiáltom, de fogalmam sincs, merre van.

Hallom, ahogy elsül egy fegyver, aztán forgatom a fejem, és látom, hogy Uriah küzd az őrrel, aki elkapta.

A pisztoly elsül, az őr pedig a földre zuhan.

- Uriah! El kell oltani a tüzet!

Követi a pillantásomat a földön fekvő férfiakra, és a tűz a szőnyegen felénk terjed.

Mielőtt észbe kapnék, egy vízsugár tör utat a folyosón Uriah felől. Percek alatt kialszanak a lángok.

Felrántom a könyököm, és állba vágom az őrt, aki erre elenged.

Uriah gyorsan rálő, az őr pedig a padlóra zuhan.

A többiek gyorsan visszavonulnak, nem akarják látni, hogy Uriah mire képes a vízzel.

Rohanok, gyakorlatilag odabotladozok Gabe-hez.

Mindenhol megégett, és tudom, hogy meghalt, mielőtt még odaérnék hozzá.

- Gabe… - Megrázom egy kicsit, és amikor nem válaszol, könnyek szöknek a szemembe.

- Gabe! – kiáltom.

- Ne… - sóhajtom, aztán Uriah vállára hajtom a fejem. Nem tudom, hogy mikor térdelt oda mellém, de hálás vagyok neki, mert én teljesen összetörtem.

- Ez nem történik meg. Ez nem a valóság – sóhajtom.

Uriah körém fonja a karját, és egy pillanatig átölel.

- Annyira sajnálom, Savannah.

A szavaitól még jobban zokogok. Végigsimítja a hajamat, próbál minél jobban megvigasztalni.

- Minden rendben. Nyugodtan összetörhetsz, ha akarsz.

Sírok a vállán még egy pár pillanatig, aztán elhúzódom, és Gabe mellé fekszem.

- Annyira sajnálom, Gabe – zokogom.

Soha nem fogok magamnak megbocsátani ezért.

Soha.

Következő fejezet >>