Fanfic fordítás: Egy döntés - 3. fejezet

Hogy letudjuk végre ezt a hetet, itt is a mai olvasnivaló! Bonyolódnak a dolgok a főhőseink körül, viszont a levelezésük is kezd egyre érdekesebbé válni. Valamint egy különös találkozásnak is szemtanúi lehetünk.

Az eredeti sztorit ITT találjátok meg! Jó olvasást!

3. fejezet

NÉGYES

- Akkor téves riasztás volt?

- Aha. Tudod, már én is kezdtem megszokni az ötletet, hogy apa leszek.

- Ne aggódj, Zeke. Még rengeted időd lesz rá.

Felém villantja a szokásos ragyogó Zeke-vigyorát, mielőtt mellém lépne, hogy megöleljen. Akármennyire is nem szeretem az efféle kontaktust, Zeke-től jó érzés.

- Szóval még nem is mondtad, hogy milyen a levelező partnered.

- Egy Tudor csaj az, tuti.

Felnevetek. - Hogy vagy benne ennyire biztos? Honnan tudod, hogy lány egyáltalán? - kérdezem.

- Azért, haver, mert képtelen nem magáról beszélni, hogy milyen jól néz ki, milyen okos, és hogy ő a legjobb ebben, meg az osztály legjobbja abban... - A szemét forgatja. - Én megmondtam, hogy valami idegesítő alakot fogok kapni. Veled mi a helyzet?

- Őszintén? Nem igazán vagyok biztos benne. Az enyém elég visszafogottnak tűnni, egyáltalán nem olyan, mint a tiéd.

- Akarsz cserélni? - kérdi izgatottan.

- Dehogy. Megtarthatod az okostojást.

Zeke kifújja az összes levegőt a tüdejéből az orrán át, mielőtt komoly képpel nézne rám, aztán még jobban elkomolyodna. - A francba.

Otthagyom Zeke-t az ebédlőben, és felmegyek a levelemért. Mikor megérkezem Max irodájához, őt sehol nem találom. De Eric ott van.

- Nem a karbantartást kellene ellenőrizned ma? - mondja ridegen. Nem titok, hogy mi ketten nem szívleljük egymást.

Nagy levegőt veszek, és összeszedem magam, mert van egy érzésem, hogy hova tart ez az egész. - De.

- Akkor meg mit keresel itt? Eredj a dolgodra, és hagyd, hogy az emberek elrendezzék a dolgokat idefent. - A kezével hadonászik, az ujjaival az ajtó fel szalad, nekem pedig minden önuralmamra szükségem van, hogy ne nyúljak érte, és törjem el a kezét.

- Igazából a levelemért jöttem.

- Leveledért?

- Igen, a programból.

A szemeit forgatja, mielőtt körülnézne Max asztalán. Meglep, hogy nem tudja, hol tartja őket.

- A mappában vannak. Ott - mondom, és a mögötte lévő polcra mutatok. Lekapja a polcról, és a levelemet a lábamhoz löki. Összeszorítom az állkapcsom, ahogy felveszem.

- Jól van. Most menj, és csináld csak az alantas feladataidat.

- Második helyezett. - Ez minden, amit mondok, mikor kilépek a helyiségből. Nem szükséges visszanéznem, hogy tudjam, Eric felrobban mérgében. Tudom, hogy csekélység, de néha hagyom, hogy ez a részem átvegye az uralmat, és ilyenkor élvezem a tényt, hogy még mindig fel tudom bosszantani azzal, hogy akkor legyőztem.

Azzal is tisztában vagyok, hogy belehal a kíváncsiságba, hogy miről beszéltem Maxszel négyszemközt a múlt héten. Pozíciót ajánlott fel a számomra. Ugyanazt a pozícit, mint Ericé. Ugyanazt, amit visszautasítottam, mikor első lettem a beavatáson. Tudom, hogy sosem fogom elvállalni, és nem csak azért, mert azt tervezem, elhagyom a csoportot.

Miután végzek a Barátságosaknál, az Önfeláldozók felé veszem az irányt. Óvatosan haladok, minden embert megnézek magamnak, és minden mozdulatokat figyelem. Szerencsére nem kell bemennem a központjukban; katasztrófa lenne, ha összefutnék az apámmal.

Épp befejezem két kamera cseréjét a csoportnélküliek szektorában, mikor egy csapat érkezik kiosztásra váró dolgokkal megpakolt dobozokkal felszerelkezve. Egy gyors pillantás biztosít arról, hogy nincs miért aggódnom, de egy szőke haj villanása magára vonja a tekintetemet, és azon kapom magam, hogy odanézek, sőt bámulok. Azt hiszem, felismerem a lányt, de nem vagyok benne biztos. Mintha csak megérezné a tekintetemet, mert egyenesen felnéz rám.

Találkozik a pillantásunk egy másodperc erejéig, mielőtt félrenézne. Én is elfordítom a tekintetem, megfelelően felhelyezem az új kamerákat, mielőtt a régieket a hátizsákomba süllyesztem. Azonban még mielőtt távoznék, visszapillantok; van valami ebben a lányban. Abban a rövid pillanatban, míg egymás szemébe néztünk, láthattam. Alacsony, de a szemei nem erről tanúskodnak – vadságot tükröznek, mintha tíz láb magas lenne, és semmi nem lenne a városban, ami a céljai útjába állhatna. Mikor ismét felpillant, halványan rám mosolyog, amitől a gyomrom megugrik. Egy alig észrevehető mosollyal viszonozom, majd elindulok a vágányok fel.


Kedves Négyes,

Nagyon sajnálom az édesanyádat. Minden bizonnyal nagyon nehéz lehetett a számodra. Nagyon szeretem a szüleimet, és elképzelni sem tudom az életemet nélkülük. Van egy bátyám is, de annyira közel vagyunk korban egymáshoz, hogy ugyanabban az évfolyamba járunk. Ő is benne van ebben a programban.

Mindketten ott voltunk a tavalyi Választási Ünnepségen. Annak ellenére, hogy nem választottunk, mégis ideges voltam. Hisz ez egy hatalmas pillanat az életünkben.

Nem igazán van kedvenc tárgyam a suliban. Mindegyik elmegy. Most talán mégis a Csoporttörténelem lehet az. Ezen az órán kezdtük el ezeket a leveleket. Remélem, hogy többet ki tudunk hozni ebből egy puszta bájcsevejnél. A tanárom lepecsételt borítékot adott nekünk, ami azt jelenti, hogy nem olvasták el. Ha úgy gondolod, hogy rendben van, szeretnék beszélni másról is, mint ami a megengedett témák között van. De addig is követem a szabályokat.

Az időjárás szép és kellemes ma, mint ahogy szerintem azt tudod. Kétlem, hogy másmilyen lenne ott, ahol vagy.

A suli rendben van. Elég könnyű. Ma nincs is sok házi feladatom.

A kinézetem: alacsony és vékony vagyok, fehér bőrű, szürkéskék szemekkel és hosszú szőke hajjal.

Azt hiszem, ez minden. Ki kell találnunk valamit, ha ettől több mindent akarunk a leveleinkben írni.

Üdvözlettel: Hatos


Az asztalomnál ülök, és bámulok a levélre. Igaza van, vagyis a lánynak van igaza. Hosszú szőke haj? Alacsony termet? Ez leginkább egy lányra jellemző. Határozottan kicsit merész. Bátor lenne? Nem hinném, hogy Önfeláldozó vagy Barátságos lenne. Azt hiszem, csak egy módon deríthetem ki.


Kedves Hatos!

Igazad van. Az én leveleim is lezárva érkeztek. Úgyhogy nyugodtan kérdezz tőlem bármint. Valami azt súgja, hogy rengeteg kérdésed van.

Akkor most rólam egy kicsit. Magas vagyok, kissé barna bőrű, rövid barna hajam és kék szemem van. És fiú vagyok, ha netalán ezen merengtél. Tizennyolc vagyok, és csoportváltó, habár azt nem fogom elárulni, melyik csoportból. Kíváncsi lennék, mire gondoltál, mikor az első levelemet olvastad. Rád az első tippem Őszinte volt, csak mivel nem úgy tűnt, mintha bármit is vissza akarnál tartani. De könnyen lehetsz Művelt is. Talán még Bátor is. Biztos nem Önfeláldozó vagy Barátságos.

Jelenleg a csoportom vezérlőtermében dolgozom, ami annyit tesz, hogy egész nap a biztonsági kamerák felvételeit figyelem, valamint a kamerákat cserélem le. Elég jól értek a számítógépekhez, ezért néha kisebb munkákat végzek a többi csoportnál. Ki tudja, talán láttuk egymást korábban. Szeretem a munkámat, igazán jó vagyok benne. Kaptam más lehetőségeket is, de azok nem illettek rám. Nem véletlenül.

Ebben az évben azokkal is foglalkozni fogok, akik a csoportunkat választják. Akármennyire is igyekszem bizonytalannak tűnni, én vagyok az egyik legjobb, amire szükség van a beavatásunk során. És hé, lehet ott látni foglak téged is.

Oké, rajtad a sor, hogy mesélj magadról. És kérdezz, amit csak akarsz. Itt vagyok neked.

Négyes


Oké, ez még mindig furcsa. Különösen mióta aláírom a nevem, és még mindig egy számként hivatkozni rá. A következő levél már jobb lesz. Többet fogok tudni, és talán nem érzem majd azt, hogy egy totál idegennel beszélgetek. És talán tényleg segíteni tudok neki. Tényleg akarok valami jelentőségteljeset véghez vinni, mielőtt elmegyek innen.



BEATRICE


Felsóhajtok, ahogy újra elolvasom a levelet. A szemem végigtáncol a papíron, bizonytalanul, hol is kezdjem. Egy mosoly játszik az arcomon, ahogy rájövök, fogalma sincs, hogy Önfeláldozó vagyok. Mindig is úgy éreztem, nem tartozom ide, vagyis inkább több rejlik bennem, mint amit ez az élet kínálhat. Ez határozottan egy szép megerősítés a számomra. Millió dolog suhan át az agyamon, így igyekszem rendbe szedni őket valami összefüggővé, és elkezdem a levelemet:


Kedves Négyes!

Ez nagyon jó hír. Úgy érzem, most így juthatunk is valahová.

Kissé meglepett, hogy Őszintének gondoltál. Vagy Műveltnek vagy Bátornak. Igazából egyikhez sem állok közel. Önfeláldozó vagyok, ami az első tippem volt rád vonatkozóan, amit a Barátságos követett. De valami azt súgja, épp oly távol állok a valóságtól, ahogy te.

Az élet az Önfeláldozóknál, nos, nehéz. Nem fizikai értelemben. Mentálisan, sokat kivesz az emberből. Megértem az önzetlenséget, talán jobban mint mások, de néha csak tenni akarok valamit magamért. Ez annyira rossz lenne?

Egy kissé rémült vagyok, mit fog mondani az alkalmassági vizsga; nem csak azért, hogy a maradás mellett érvel, hanem hogy szerinte el kell hagynom a csoportomat. Lehetséges, hogy mindkettőt egyformán szeretném? Te is így őrlődtél? Mivel csoportot váltottál, bizonyára igen. Nehéz elmenni? Megbántad?

Meg kell mondjam, meglepett, hogy tizennyolc vagy. Nem tudom miért, de abban voltam, hogy aki részt vesz ebben, az idősebb. Én tizenhat lettem pár hete. Mi nem ünnepeljük a születésnapokat az Önfeláldozók között. Habár én mindig is szerettem volna, jó oknak tűnik az ünneplésre.

Annyi minden egyéb jár a fejemben, de meghagyom őket legközelebbre. Köszönöm, tudod, hogy miattam szabályt szegtél. Ó, és rájöttem, hogy még eddig nem mondtam, de lány vagyok, abban az esetben, ha ezen gondolkodnál.

Üdvözlettel:

Hatos


Megnyalom a boríték szélét, és szorosan lezárom, mielőtt a mellkasomhoz szorítanám. Nem vagyok biztos benne, de Négyessel kapcsolatosan valami különlegesnek tűnik. Újra összerendezem az iskolai holmijaimat, laposra préselem a Négyestől kapott leveleket, és óvatosan beteszem őket az újonnan üressé vált mappámba. El akarom rejteni őket valami biztos elyre, de helyette a többi cuccomhoz helyezem a mappát; úgyis magammal kell vinnem.

Épp befejezem a maradék házi feladatomat, mikor halkan kopognak az ajtómon.

- Gyere be. - Megfordulok, és Calebbel találom szembe magam. Könnyen megmondom, hogy valami jár a fejében. - Mi a baj?

- Semmi. Miért kéne valami bajnak lennie?

- Nem kell. Csak úgy fest az arcod, ennyi az egész.

- Ó. - Körbenéz a szobámban, mielőtt a szemembe nézne.

- Caleb. Velem megbeszélheted.

- Tudom jól. De nincs semmi gond, esküszöm. Csak kérdezni akartam valamit.

- Rendben.

- Ha… nos… ha valaki megszegne egy szabályt, azt jelentenéd?

Az elmém rögvest zakatolni kezd, ahogy a szívem a gyomromba költözik. Baromság, Beatrice. Honnan is tudhatná?

- Attól függ. Milyen szabályról beszélünk?

- Iskolairól.

Elkerekedett szemmel nézek rá. - Caleb.

- Tudod mit, semmiség. Felejtsd el.

- De, Caleb…

- Beatrice. Semmiség. Csak túlreagáltam. - Felkel, és rögvest kimegy a szobámból.

Egy ideig csak ülök, és az ajtót bámulom, azon gondolkodva, hogy ez mégis mi lehetett, mielőtt lemennék a földszintre, hogy nekikészüljek a vacsorának.

Caleb nem sokkal később csatlakozik, és látom, hogy akármiről is próbált beszélni velem, még mindig zavarja.

- Caleb - suttogom. - Akármi az, nekem elmondhatod. Nem adom tovább.

Egyszerűen csak rám néz egy pillanatra, mielőtt visszatér a vacsora készítéséhez.

Következő fejezet >>